A Posticum története
“Imre, én olyan házat tervezek magának, hogyha valaki ide belép, érezze, itt más világ van.” Szabó Arnold, Nagyvárad egykori főépítésze
A Posticum története egyetlen emberrel kezdődött. Sokak összefogása, ötlete, anyagi támogatása és kétkezi munkája kellett, míg az álomból valóság lett, a megvalósulásig vezető út felelősségét azonban Rencsik Imre ifjúsági lelkész vállalta magára.
Jogilag a szervezet 1994-ben alakult meg, székházának alapjait két évvel később rakták le. Az elkészült centrumot Posticum néven 2000. május 21-én Tempfli József megyéspüspök szentelte fel a Varadinum ünnepségsorozat zárómozzanataként.
“Noé bárkája…”
Zudor János, 2000. május 21.
Az alapítók ragaszkodtak ahhoz, hogy a központ Nagyvárad alapításának évfordulóján nyissa meg kapuit. Úgy tartották ugyanis, hogy az ezredév végén szükség van egy új város, egy szellemi polisz létrehozására, melynek polgára bárki lehet, aki gondolataival, tudásával és tetteivel hajlandó munkálkodni a tágabb közösség – a nemzet, az európai értékekkel bíró ország – előmenetelén.
Házszentelés
“Régi időkben a hajókészítők munkájának nagy volt a tekintélye.”
Nemcsak a legénység vagy a hajótulajdonos, hanem gyakran népek és országok sorsa függött attól, ahogyan a hajóépítők dolgoztak. Szükség volt minden szaktudásukra és kézügyességükre, hogy a jármű tartós, biztonságos és tengerálló legyen. Mert egy rossz helyre erősített árboc viharban könnyen a víz alá küldhette az egész szerkezetet. Ezért mindig új, jobb megoldásokon kellett törjék a fejüket, találékonynak kellett lenniük, hogy aztán ötletüket beleépítsék a hajóba. Ilyenkor eljött a többi hajóépítő, hogy megnézzék az eredményt, hümmögtek, ingatták a fejüket, és nem tetszett nekik az újdonság. Azt mondták, hogy az a hajó, úgy, ahogy van, elmerül a vízben és az illető hajóács jobban tenné, ha más munka után nézne. De ha azután bevált azt ötlet, ők maguk is átvették.
Ilyen hajó a Movimentum Iuventutis Christianae-é is. Évekig épült, és nagyon sok ács munkája nyugszik benne. Ezek az ácsok nem csak kezük erejét adták elkészítéséhez, hanem új ötleteikkel, gondolataikkal és hitükkel is segítették formát nyerni. Ez az építmény, reményük szerint elég tágas lesz mindenki számára, aki fel szeretne szállni; elég biztonságos, hogy nyugodtan szelje át a háborgó vizeket; elég gyors, hogy az idővel együtt változó követelményeknek mindig eleget tudjon tenni. És talán elég méltóságteljes ahhoz, hogy mindenkor büszkén vallják magukénak. Éppen időben készült el ahhoz, hogy nekivághasson egy teljesen ismeretlen korszaknak, hogy megkezdhesse utazását a jövő felé.
Az építők legfontosabb feladata még hátra van: útjára bocsátani a hajót. Ebből az alkalomból hívjuk meg a Movimentum Iuventutis Christianae házszentelőjére, hogy együtt ünnepeljük jövendő életének kezdetét. Hogy ellenőrizzük: amit közös munkával építettünk, hittel szegecseltünk és szeretettel csinosítottunk, mennyire lesz tengerálló.
A házszentelés meghívója. Írta Zsugán-Gedeon H. Gyula. Nagyvárad, 2000. május
Az épület megalkotása során fő szempont volt az egyesület szellemiségének esztétikai megjelenítése, hogy ezáltal a betérő ösztönösen ráérezhessen a Posticum küldetésére. A hosszas töprengések és vívódások közepette született épületegyüttes egyedi architektúrája nyitottságot, kiegyensúlyozottságot, mértékletességet sugall, és spontán módon hasonló belső értékek felismerésére ösztönöz. A Posticum mára Nagyvárad életének egyik sajátos színfoltja és meghatározó színtere lett, ahol nemcsak kikapcsolódni lehet, hanem bekapcsolódni is egy olyan szellemi-lelki környezetbe, amely igazabb, hitelesebb, emberibb életre sarkall.
AZ ÉPÜLETRŐL
A Posticum tervezője Szabó Arnold műépítész, Nagyvárad egykori főépítésze.
“Belefáradva a disznófejű kisurakkal folytatott állandó harcba, mindennap engedményeket téve azoknak a beteg lelkeknek, akik önmagukat a szépség ismerőinek hiszik, ezzel a házzal vett elégtételt magának, és egyúttal búcsút az élettől. Aki itt szétnéz, lássa meg ezt az embert.” (Rencsik Imre)
“Amikor a mérnökök elvesztették szemük elől a koncepciót, és vonalzóikkal vékony szeletekre hasították volna az épület lelkét, Erdei Gábor ácsmester kezébe jutott ez a festmény. Félretette a zavaros részlet-terveket, a kicsinyes tanácsokat, csak ezt a képet tartotta maga elé, hogy falakban és gerendákban, tetőkben és lépcsőkben megalkossa annak hű mását. Aki itt körültekint, lássa meg a lélek szépségét.” (Rencsik Imre)
A telket a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség ajánlotta fel. A múlt század közepén lelkészlakás épült rajta, amit később a helybeliek kápolnaként használtak. A ház előtti részen negyven év alatt bokrok és fák nőttek, sokan szemétlerakónak használták, a pincében hajléktalanok szálltak meg.
Noha a Posticum tervezőjét, Szabó Arnoldot halála megakadályozta abban, hogy részletesen kidolgozza a terveket, munkája alapján 1996-ban mégis elindulhatott az építkezés. Első lépésként az épület északi szárnyát, a jelenlegi vendégházat emelték fel. Ez a rész két év alatt készült el. Az öt szinten tíz szoba, ebédlő és konyha kapott helyet. A bútorokat Mészöly Eszter belsőépítész tervei alapján a Posticum Don Bosco asztalos műhelye készítette el.
A folytatáshoz szükséges pénz hiánya miatt 1997-ben úgy tűnt, hogy a tervekből csak ennyi valósul meg. Ez az év újabb támogatók felkutatásával telt. A hátralévő két szárny építése 1998-ban kezdődött. Ezek három szintjén kapott helyet a díszterem, a kápolna, a Jazzland nevű koncertterem, a teaház, a könyvtár, valamint a szolgálati lakások, az irodák, a folyóiratolvasó és a filmklub-terem.
A kivitelezőknek nagy kihívást jelentett a szokatlan felépítmények elkészítése. Ilyen például a kápolna hajótörzset mintázó tetőszerkezete, amely több hónapos munkát igényelt. A megszerzett tapasztalatok a mesterek későbbi munkáiban is nagy segítséget nyújtottak. A munkálatok végét a Posticum épületei által körülölelt kert kialakítása jelentette, amely két fiatal diák, Filep Szilárd képzőművész és Füzesi Ágnes kertépítő mérnök munkája.
2005-ben merült fel az ötlete annak, hogy a vendégház kapacitását egy újabb épülettel kellene bővíteni. Az első tervvázlatokat a Liechtensteini Egyetem diákjai készítették 2007-ben egy nyári műhelymunka során. Ezek közül Aline Müller vázlata nyerte el legjobban a Posticum tetszését. A tervek véglegesítése után, 2010 elején kezdődhetett el az építkezés a régi lelkészlak helyén. A belső tereket Costea Constantin nagyváradi festőművész tervezte.