Zudor János szerintünk
Nagyvárad hajdani sokat emlegetett irodalmi pezsgése ma már szinte teljesen a múlté. Hogy kinek a hibája? Hát nem a Jánosé, az biztos. Polgári nevén Zudor Antal János, de mindenki, a költőtársak és a hűséges olvasók, csak Zudorként vagy Jánosként emlegetik. Ő az a rohanó szakállas alak, akivel összefuthatsz Nagyvárad sétálóutcáján, és akkor ő kér tőled egy cigarettát, elveszi tőled a dobozt, és ír rá neked hálából egy verset. Ő az a szakadtan is sármos, öregen is fiatalos törzsvendég a kocsmában, aki legújabb, vagy legutóbb magánál felejtett kötetét próbálja rád sózni egy sörért, és ennyivel nem is szabadulsz, mert még a nevedre vagy kedvesed nevére költött ajándék verset is kapsz tőle. És ő az a bolondos ember, aki a koszos poros Őssi-busz egyik végében ülve „hátra-beszélget” a busz másik végébe egy fiatal lányhoz kitárgyalva családi, szakmai, politikai és filozófiai témákat. És ez csak próbálkozás volt a jellemzésre. Mert Jánost személyesen kell ismerni. Vagy ha az nem jön össze, akkor legalább a verseit olvassátok.
Nagyváradon született – és ahogy ő fogalmazott – azóta itt szenved. Saját bevallása szerint kilenc diplomával rendelkezik, „de mindegyiket ellopták, ebből hat kitüntetéses irodalmi diploma és három egyetemi diploma, a legutóbbi egy Cambridge-i ezüst illetve bronz becsület-érmére jogosító, kandidáló felkérés”. 1971 és 1983 között látogatta a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarát és végezte el a magyar-francia szakot. 1987-ig tanárként dolgozott, de volt a nagyváradi vegyi üzem, a Sinteza alkalmazottja is, aztán pedig újságíróként tevékenykedett. 1993 óta betegnyugdíjas. Németországban tanuló egyik lányától kérdezte meg egy egyetemi professzor, hogy mitől lesz egy költő betegnyugdíjas. Most nem magyarázzuk el neki. Mi, „a kommunizmus ifjúmunkás- polgárértelmiségi gyerekei” sejtjük.
Eddig megjelent kötetei Gyakorlótér (antológia). Budapest, 1989, Pygmalion monológja. Bukarest, 1989, Romániából jöttem. 1990, Fagyöngy (antológia). Székelyudvarhely, 1994, A mindenség zenéje. Debrecen, 1995, Isten asztalán. Nagyvárad, 1995, Filmzene. 1995, És egy kicsit tovább. Nagyvárad, 2001. Ez utóbbi kötetét adta ki a Posticum-Movimentum Iuventutis Christianae Egyesület, és segíti a következő kötet kéziratának összeállításában. És tesszük ezt az irodalom és a János személyisége iránt való rajongásból: adunk neki cigarettát, ha összefutunk vele az utcán; beülünk vele egy kiskocsmába, hogy egy sörért meghallgathassuk új versét, és elbeszélgetünk vele a buszon kanti ideákról, hogy hallja meg ez a nagyváradi nép, hogy pezseg itt a művész élet.
Barabás-Vanyovszki Mária, old.posticum.ro
"Falsot húzni"
Zudor János, A rusnya valcer című kötetéről (Szerk. és utószó Selyem Zsuzsa. Új Forrás Könyvek, Tata – Posticum, Nagyvárad, 2012).
„A fény gyors, kiszámítható,
a hang lassúdad, hozzá képest meztelen”
(Szelíd szám-elhárító, 86.)
Zudor János legújabb kötete, a precízen szerkesztett A rusnya valcer (Szerk. és utószó Selyem Zsuzsa. Új Forrás Könyvek, Tata – Posticum, Nagyvárad, 2012.) az atonalitás könyve, az eltérést húzza alá, emeli ki. Részleteiben az átírást kísérli meg, a feltételezett rendből való kilépést, amely leginkább az idő viszonylatában mutatkozik meg. Ez a megmutatkozás nem tekinthető véletlennek, hiszen az idő mind a teológiai diskurzus jelenlétének okán, mind a zenére való utalásokkal markánsan van jelen.
Az időre célzások a legfeltűnőbb módon a Nagyváradot, illetve e várost érintő változások kapcsán lelhetők fel, amelyek nem feltétlenül választhatók el az isteni időtől és az emberi attól való különbözőségétől. Az emberi idő azonban ezekben a versekben hangsúlyos marad a „régi” Nagyvárad felidézésében és a mostani attól való különbözésében. [Egy ehhez hasonló játékot, annak virtuozitásával Balla Zsófia megmutatott mostanság a Látóban publikált érzékeny zárású Kolozsvár-versében is.]
Az átírás tehát ilyen módon a változással ábrázolódik. Ehhez kapcsolódik a „jézustalan világ” létének konstatálása (Arturnak avagy egy fiatalembernek, 16.). E világ nem függetlenedik a versekben sugalmazott diktatúra átírásra kényszerítésétől. A diktatúra Arturo Ui és Übü színpadra hozásával egyértelművé válik. Mivel e rendszer sajátossága, hogy az eltéréseket ki akarja küszöbölni s negligálni, az eltérést artikulálónak óvatosnak kell lennie. A kötet ezt Arturo Ui esetében humorral érzékelteti, miközben József Attila-átiratot gyaníttat:
„Jobb az Arturo Oui.
Különben egyremegy.
Mi végzünk másokkal
vagy ők végeznek velünk.
[…]
Aki megtanul franciául beszélni,
hogy ne legyen feltűnő,
ha éljenző a tömeg
és a világ végéről kezd beszélni.”
(Arturkának, 24.)
A név kiejtésében nem lelhető fel az eltérés, így az egyénnek lehetősége nyílik úgy megnyilvánulni, hogy a körülötte lévők felügyeletét kijátssza. A felügyelet nemcsak a diktatúrában van jelen, hanem a társadalom összes osztályozó aktusában. Zudor kötetében a „normálistól” különböző lét az őrültség által képviseltben tárul fel. Az őrültet vagy beteget a társadalom és az orvostudomány az eltérő jeggyel ruházza fel az osztályozás során. Az eltérőt Zudor az „ákombákom” léttel (Kibernetika, 112.), „az örök búbánat” természetével (Én, 113.) jellemzi.
A diktatúra ellen fel lehet lépni a hallgatás, a meg-nem-szólalás által is. [Erről ugyancsak Selyem Zsuzsa által szerkesztett kötetben szó esik T. Szabó Levente írásában: T. Szabó Levente: A hallgatás alakzatai: öt kérdés. Hozzászólás a Szilágyi Domokos-szimpozionhoz. In Magány és árnyék. Egy Szilágyi Domokos nevű ember a Szekuritáté hálójában. Szerk. Selyem Zsuzsa. Kolozsvár, Láthatatlan Kollégium, Tranzit Alapítvány, Emberi Piramis Sorozat 1., 2008. 49-61.]
„Azóta nem merek írni,
csupa gyász, csupa ima,
csupa rendszer, és vak
szelek, simogató felület,
fájdalom, lágy rémület,
vak szél mindenütt,
vastaps szavak, a dúdoló
sirató […]”
(Vak szélszavak, 41.)
A vallás értékei mintha e részletnél finoman láthatóvá tennék magukat. Egy, a társadalom által prezentált rendszer és az őrültek osztályozása összeér a zudori perspektívában.
A kötet legérdekesebb részletei a rendszerből kiszólásnak, a hang és a zene kérdésének találkozásai. A másképpen szólás tematizálódik:
„[…] csak nem merem
kimondani, ezek szerint csak ciszben.”
(Szórócédula c-dúrban, 30.)
Zudor a halál rossz lépésében és a hozzá kötött atonalitásban a zenét fájdalmasan szépen érzékelteti. A testvér halála atonális, utána már nem lehet megtalálni a tonálist, márha a tonálisról egyáltalában van értelme beszélni a halált követően, amely után a tudat is csak sérülésekkel, eltéréssel telített lehet.
„Tem, tem, tem.
Temetés ütem.
Halott testvér, merre vagy?
Ütem testvér, merre vagy?
[…]
Tetem, tetem,
magamat elültetem.
Hol bujdosol majd ezután?
Szegény halott önmagam.
Netalántán az összhangban.
Tetem, tetem.
A világban egy ütem.”
(Tem, tem, tem, 20.)
„Tárgyiasult szemlélőből
elvonatkoztatott milyenség,
lelki kínzás, rafinált
sunyiságba viszen át,
fáj a hézagos tudat,
elültetem, mint bátyámat,
fölötte guggolok én.
[…]
Kopog a sors, talpnyaló idő!”
(Fáj, 60-61.)
Zudor a négykezest nem az egymáshoz igazódás, a segítés diskurzusában mutatja meg [a négykezesbeli segítés és „együttjátszás” egyik legérzékenyebb leírása Orbán Gyöngyi Ígéret kertje című könyvben olvasható (Pro Philosophia, Kolozsvár, 2002. 51. 29. lábjegyzet)], hanem a kényszerítésében, amelynél ő az eltérés oldalára helyezkedik úgy, hogy a négykezes meghiúsulása, a négykezesben részt-nem-vevés mellett foglal állást a „sérült lét” applikálásnak következtében.
„Itt kell négykezest
játszanom Hitetlen
Tamásként, pucéron.”
(Meztelen a városban, 69.)
A hang, a zene, a halál problematikáját rendkívüli könnyedséggel köti Zudor a pontos számításhoz és a tonalitáshoz, a rendszer, a hatalom átírásához az Élő mondja ugyancsak élőnek!-verssel és annak brutalitásával. Ez utóbbi, a brutalitás attribútuma a (ki/meg)fordított létben és a teológiai alapvetések újrafogalmazásában, átírásában – mely a hagyomány jegye is egyben az újraírás aktusában – tetten érhető. Ezek az átírások azonban a megbocsátás, az árulás újraértelmezését is hordják emberi módon, s talán Zudor János kötetének ez az emberi a valódi tétje. Selyem jól látja, hogy „Zudort olvasni, ha nem is könnyű, de katartikus, tiszta, érdekmentes őrület” (123.).
Kovács Flóra, tiszatajonline.hu, 2012. július 21.