image   image
 

Április

Április 23-25 között 
a Posticum az immár harmadik Kárpát-medencei Háló Találkozónak adott otthont. A találkozó témája az Istennel valamint az önmagunkkal és embertársainkkal való kapcsolat volt. A hálósok egy Robert Baden Powelltől származó gondolatot választottak mottóul: „A boldogsághoz vezető igazi út az, ha másokat teszünk boldoggá."

Április 11. vasárnap
Szaladják István vendégeskedett a Metrionnal közösen szervezett Magyar filmklubon. Elhozta két gyönyörű filmjét, amelyet ugyan csak az volt képes végignézni, aki kellőképpen rá tudott hangolódni a spiritualitásra. A Madárszabadító, felhő, szél filmben végeláthatatlan búzamezőkön pásztáztunk. Egy krisztusi figura szabadította a csapdába ejtett madarakat, miközben vándorútján találkozott egy fiúval. A fiú kezében egy kalitka, benne egy madár - ajándék lesz a szerelmének. A felhők méltóságteljesen úsznak a nagy kék égen, ők ballagnak egymás mellett, néha megszólalnak, megállnak pihenni, majd újra elindulnak. Közben tanulnak, tanítanak. A szabadság mozi megtelt egy kis orosz spiritualitással. A film után beszélgetésre jöttünk a Posticumba. Szaladják sok érdekes és értékes dolgot mondott filmről, életről, áldozatokról, rólam, rólad.  

Április 7-én, 
19.00 órától az Ulmi Színházművészeti Akadémia tagjainak "Stuttgart- Teheran" című előadására került sor. A németországi meghívottak egy monodrámát hoztak el, amelyet Reihaneh Youbashi Dizaji iráni születésű, fiatal német szerzőnő írt és ő maga is adott elő, Manfred Jahnke rendezésében. A német nyelvű előadás sok érdeklődőt vonzott, az Aula Magna zsúfolásig megtelt.

Az előadás olyan problémaköröket feszegetett mint mit jelent „az otthon", milyen érzés idegennek lenni, milyen az, ha két kultúra határmezsgyéjén egyensúlyozunk, anélkül hogy képesek lennénk ténylegesen eldönteni hová is tartozunk? Dizaji három szinten mesélt a bevándorlók életéről, tapasztalatairól: önfeledt gyermekkor Iránban, felnőtté válás Németországban, végül a folyton kísértő vágy, visszatérni a gyermekkori paradicsom színhelyére. Kettős paradoxonként egyrészt a múltjában próbál valamiféle önigazolást találni, habár jól tudja, nőként soha nem válhat ennek a társadalomnak teljes értékű és egyenlő tagjává. Mi marad hátra? A szívós törekvés mégis otthonra lenni a köztesség senkiföldjén... A nagyváradi bemutatót követően a produkció a neves nenzigi Luaga Losna fesztiválon, a szerbiai Somboron és Novisadban valamint Temesváron is bemutatásra került.  

Newsletter

A vendégkönyvhöz

«Köszönjük az Időutazás élményét, felemelő és megható volt! A "Szent Márton" idősek otthona lakói és az őket elkisérő munkatársak»
Radu Aliz
16.03.2010


Posticum-Movimentum Iuventutis Christianae

Aut: 16/N/1994 6997231
Teiului u. 26
410477 Nagyvárad
ROMÁNIA

Tel.:+40 259 431 398
Fax: +40 359 410 882
Email: info@posticum.ro

A recepció programja:
hétfő - szombat 8.00-20.00
ebédszünet 13.30-14.00